A magyar civilizáció a bulgáriai magyar szakosok szemével


KULTÚRANTROPOLÓGIAI PÁRHUZAMOK A MAGYAR SÁRKÁNY ÉS A BOLGÁR ZMEJ KÖZÖTT 

Batinkova Elena / V. éves hallgató (2011)

A sárkány fontos helyet foglalt el a bolgár és a magyar népi kultúrában és a népi hiedelmek és gyakorlatok egyik alapelemeként helyén maradt egészen a 20. század elejéig. A sárkány jelenlétének problémáját a bolgár és a magyar folklórban vizsgálták külön-külön, esetleg összehasonlitásva más népeknél előforduló sárkányaihoz mind a bolgár, mind a magyar szakirodalomban; a sárkány magyar-bolgár vonatkozásai viszont eddig nem kerültek részletesebb vizsgálatra. Azért előadásomban felhasználom a sárkányról szóló folklórkutatás eredményeit, hogy összehasonlítsam a magyar és a bolgár sárkányképét. Érdekelnek a hasonlóságai és a különbségei megnyilvánulása a bolgár és a magyar folklórban és különösen a néphitben, esetleg a népmesékben, a népdalokban, de foglalkozom a “sárkány” és a „zmej” néhány nyelvi vonatkozásáival és azok esetleges kapcsolatával a sárkány folklórbeli megjelenésével. A munkám a következő lényegesebb problémákat kisérel figyelemmel: a sárkány- és a zmejkép strukturális elemzése a magyar és a bolgár népi kultúrában hangsúlyozva a funkcióit, a sárkány szó eredete és etimológiája a bolgár és magyar nyelvben, a “sárkány” és a „zmej” szó megjelenése magyar és bolgár frazeologizmusokban és a helynevekben. Ez az elemzés a bolgár és a magyar  folklórisztika és  nyelvészet eredményei alapján született, ezért elsősorban bolgár és magyar szakirodalmat használtam.
A zmej és a sárkány a bolgár és a magyar népi hitvilágban, hiedelemmondákban és hősmesékben gyakori félelmetes ember- és természetfeletti, mitikus lény, jellemzően nagy és hatalmas hüllő, mágikus vagy spirituális tulajdonságokkal.
A bolgár nyelvben zmej szó szláv eredetű. A magyarban Gombócz Zoltán nyelvész szerint honfoglalás előtti bolgár-török jövevény szó; ott “sziszegő”-t, “mérges köpésű”-t jelentett.[1] A TESZ szerint csuvasos jellegű ótörök jövevényszó, bár minden bizonnyal származék, amelynek alapszava nincs tisztázva, jelentése “nagy kìgyó”.[2]
A magyar nyelvben először helynévként fordul elő a 12. század végén. A bolgár népi kultúrában pedig a zmejféle jelenség legkorábban a 19. század végén és a 20. század elején jelenik meg (de ennek oka talán az, hogy korábbi adatokkal nem rendelkezik a tudományunk).
A magyar néphitben a sárkány kétféle alakban ismerős:[3]
-       Az egyik félelmetes, természetfeletti erejű kìgyó. Szárnyas alakú, elől lóhoz, hátul kìgyóhoz hasonlìt, pikkelyes kemény bőrű, hosszú körmű, hosszú fogú, langoló tarajú, szikrát fúj, langot hány, szìne különbőző – sárga, fehér, fekete, vörös, kék. Emberpusztìtó lény.
-       A másik, mint a garabonciás lova kapcsolatban áll a viharral, jégesővel és a kincsekkel. Olyan halból vagy kìgyóból lesz, amely mocsárban, kőszirtben elbőjva hét évig emberi szem nem látott. Szülhet azonban sárkánytól is: a nőstény hér évig hordja ki a fiát és hét évig szoptatja. Barlangokban, vermekben, mezei kutakban lakik. A néphit szerint megronthatja a termést, okozhat jégesőt, támaszthat vihart. Különösen a magyar nyelvterület keleti részén él a sárkány kincsőrző képzete. Maga a garabonciás gyakran ad kincset segìtőjének, tud az elrejtett kincséről. 
A 19.-20. századi magyar néphitben a sárkány elsősorban a vízzel, esővel, viharral állt kapcsolatban. Néha a sárkány maga idézi fel a vihart. Egyes magyar területeken a népi elképzelés szerint a sárkányok vizekben: folyókban, tengerekben laknak, innen felhő alakjában viszik fel a vizet az égbe, majd a vihar után ismét visszatérnek eredeti lakhelyükre. A sárkánynak a vízzel való kapcsolata megfelel az általános európai képzeletnek, amely már az ókor óta ismert. A sárkány elzárja a vizet az emberektől, és csak akkor engedi őket az életadó vízhez, ha leányt áldoznak neki.
A sárkány külső jelei a bolgár népi kultúrában hasonlóak: egy fejű, kígyóból származik, folyókban, tengerekben lakik, szárnyuk, farkuk, lábuk van, viselkedése az emberi viselkedésre utal. A bolgár „zmej” azonban madárból is származhat vagy a nő szülheti őt. A kígyó, amelyből a sárkány származik az sikló. A sikló bolgárul “smok” és e szó jelentésének kapcsolata van a bolgár “pija”, ill. “iszik” szóval, mert a sárkány tejet iszik és és ez nagyon fontos ismertetőjele.
Ami a sárkány funkcióját illeti észrevehető, hogy mind a két népi kultúrában az alakja vízzel, esővel, viharral áll kapcsolatban, kincset őriz. A bolgár népi kultúrában viszont a “zmej” bemegy a kéménybe, védi a falut az jégesőtől, a lamjától, a halától, a sárkány Szent Illés segítője, ezek a jó tulajdonságai, de rossz tulajdonságai is vannak - megeszi a közeli falu gyerekeit; beleszerethet lányba, a női sárkány pedig beleszerethet fiúba.
A zmejek saját területüket, „fiaikat“ védik a szomszédos, azonos nevű „ellenséges“ sárkánnyal szemben: elűzik saját területük felől a jégfelhőket. Az őrzőszellemek közti légicsaták mellett általánosak a zmejnek a „rossz“, alvilági sárkányokkal folytatott küzdelméről szóló mondák. Ilyen rossz, károkozó démonként tartják számon a bolgár hala-, lamja-sárkányokat. A csatákban a felek szembenállását ellentétes tulajdonságaik is hangsúlyozzák. A zmej alakjának menny, tűz, fény attribútumai vannak ugynigy mint a magyar sárkánynak: villámot lő, villámmal, meteorittal azonosítják, tüzet szór, csatáiban fegyvere a villám és a mennykő (buzogányaik, vagy fejük, farkuk összeütésével keltik a villámokat). Tölgyfán székelő, a tölgyfát tulajdonuknak tekintő vagy hegy tetején lakó bolgár sas és sárkánykígyó változataik is vannak.
A zmej mint tölgyfán ülő, vagy hegyen székelő sas és sárkány világfával kapcsolatba hozott nagy madár (sas) alakban megjelenő ég és viharistenség (bizonyára Perun) vonásait is viseli, a kőégre (mennykő) és villámnyilakra vonatkozó archaikus elképzelésekel együtt. E tekintetben helyét olykor átveszi a szárnyas lovak vonta tüzes kocsin vagy tüzes lovon repülő, villámló, mennydörgő Szent Illés, néha pedig Szent György. E szentek sok esetben egyúttal  a „jó“ sárkányokhoz hasonlóan a falu termésbiztosító, esőhozó őrzőszellemei is.
A „rossz“, csatákban legyőzött sárkányok/zmejek barlangokban, lyukakban, víz mélyén rejtőzködnek, ahol hosszú ideig (7, 12, 40 évig) nem láthatja őket ember; siklóból, csigából, gyíkból, halból, békából, fekete tojásból kelnek ki vagy változnak sárkánnyá. Elveszik a mezők termékenységét: lopják a szőlőt, elviszik barlangjaikba a gabonát, kiszopják a tehenek, bivalyok, kecskék tejét és ellopják a napot, holdat. A mennyei sárkány/zmej tüzével ellentétben jégesőt, rossz időt hoznak; a bolgár hala vízzel fröcsköli a harcban a tüzet szóró zmejt. Néhol a zmej is hasonló lény: a föld alól vagy vízből bújik elő, de szárnyat növeszt és tüzes sárkány lesz belőle. A „rossz“, csatákban legyőzött sárkányok/zmejek sok esetben a barlangok mélyén vagy tó fenekén rejtőző kincs őrzői is.
A mennyei sárkányok csatája az alvilági démonok ellen a mennyei, tüzes istenségek alvilági, vizes szörnyekkel folytatott küzdelmények mitológiai univerzáléja, amelynek Délkelet-Európában elsősorban a „villámhozó, naphozó Perun/Szent Illés – kígyó/farkas/ördög“ (az istenség villámmal, mennykővel kergeti az ördögöt, kígyót, sárkányt, a világfáról a napot lelopó alvilági kutyát, farkast, illetve Szent Illés visszahozza az alvilágból a napot) változata ismert különböző folklórműfajokból és hiedelmekből; de idetartozik a világfa gyökerénél tartózkodó kígyó, és ide kapcsolódnak a hellenisztikus sárkányölő hős legendák is, mint az archaikus mitologéma késői lecsapódásai. A zmej eredeti mennyei/halotti karakterét és alvilágiból mennyeivé válását egyaránt feltételezték.
További jellemzője a rendellenesen hosszú terhesség után, mintegy felnőttként születés (anyja belehal a szülésbe, „halott anya“ szüli). Az alakját övező mondák szerint már csecsemőként, kisgyermekként nagyon okos, erős; sok esetben samanisztikus lélekcsatáit is csecsemőként vívja a bölcsőből száll ki lelke az elhívó sárkány szavára. E nyilvánvalóan mondai hagyomány mellett sok bolgár adat utal ténylegesen, felnőttként működő varázslóra. Vihar közeledtekor transzba esik, elragadja a sárkány. Kiszálló lelke kígyó, gyík, sárkány, szárnyas kígyó, sas, gúnár, kakas alakot öltve szembeszáll a hala sárkánnyal. Más adatok szerint Szent Illés hívja harcba a sárkányok ellen: az ütközetben ez esetben mint „Szent Illés segédei“ vesznek részt a zmej-varázslók sas- vagy kígyólelkei. A varázslók állat-alakot öltött lelkeivel egyidejűleg sokszor „állat-zmejek“ lelkei is harcba vonulnak.
A lélekcsaták tétje a vidék jó időjárásának, termésének biztosítása a jégesőt hozó „ rossz“ sárkányok elűzésével. A zmej-lelkek csata közben villámokat lőnek (olykor állatfajonként különbözőeket), köveket dobálnak a sárkányokra, kitépett fatörzsekkel hadakoznak. A csatát a sárkányok légicsatáihoz hasonló meteorológiai jelenségek kísérik, de a legjellegzetesebb harci megnyilvánulás a villámlás, szikrák, tűzeső. A megsebesített vagy megölt sárkányok leesnek, vagy távoznak a vidékről.
A zmej varázsló páros bolgár hiedelemkörének olyan elemeiről is tudunk, amelyek a magyar néphitben önállóan, az eredeti kontextusból kiszakadva élnek. Ilyenek a magyar tüzes lidércnek a zmej erotikus aspektusát tükröző vonásai. Bolgár hiedelmek szerint a zmej földi nőkkel folytat szexuális kapcsolatot.
Ilyen vonatkozásban férfiakhoz járó női párja is van a bolgár zmejnek. Gyakoribb azonban a férfisárkány – földi nő kapcsolat. A tüzes, tűzzel, fényjelenségekkel kísért, sárkányként, sasként, kakasként, hulló csillag, szikraeső vagy tűzcsóva alakjában megjelenő lények (általában a kéményen át) a földre jutva többnyire csak éjszakai hálótársuk számára láthatóak.
A sárkány megjelenik mind a magyar, mind a bolgár népmesékben is. A bolgár népmesekben a zmej elzárja a vizet az emberektől, feleségül veszi a királylányt, néha a sárkány szép királyfivá változik; mágikus ereje van; arany almát lop el. Hasonlóképpen a magyar mesebeli sárkány is elzárja a vizet az emberektől; más jelei többfejűség, leggyakrabban hétfejűség, az, hogy ő is ember és állat módjára viselkedik – pálotában él, eszik, iszik, házasodik.
A bolgár folklorban a sárkány népköltészeti alak is. A bolgár népdalokban mágia révén az ember kígyóvé válhat, és így két szerelmes elválik egymástól. A sárkánnyal való lakodalom a halál metaforája, mert amikor egy sárkány valamilyen lányt szeret a lánynak nem szabad megmondania, hogy a férje sárkány, mert akkor ez a lány mindjárt meg fog halni. Csak otthon marad, nem beszélhet más lányokkal, nem mehet táncolni, csak fekete ruhában öltözhet. A sárkányférje minden este jön hozzá, de csak a lány láthatja őt.
Igen érdekes a magyar sárkány-ikonográfia is. A néphitben a sárkány egy fejjel rendelkezik. Egy feje van a sárkánynak a vallásos ábrázolásokon is, amikor a Gonoszt jelképezi. A sárkányt legyőző Szent György-ábrázolásokon számtalan sárkányt láthatunk, de ezek mind egyfejűek. Ugyanakkor a magyar népmesékben szereplő sárkány általában többfejű, leggyakrabban hétfejű.
Ahogy elmitettjuk a “sárkány” szó legkorábbi emlìtése helynévbeli, de előfordult más középkori magyarországi helynevekben is – pl., Sárkány 1222-ből, Sárkányosfő 1262-ből és Sárkányszigete 1391-ből.[4] Manapság is található néhány magyar helységnevben mint Bakonysárkány Komáron megyében, Bősárkány Győr-Sopron megyében és Szilsárkány Győr-Sopron megyében.[5] A bolgár “zmej” szót vagy abból eredő mellékneveket tartalmazó helynevek változatosabbak: köztük vannak településnevek (mint, pl., két Zmeevo falu Burgasz és Varna megyékben, Zmeica falu Plovdiv megyében, Zmeino falu Razgrad megyében, Zmejovo Hazkovo megyében, Zmejanec Tran környéki szórttelepülés), helységnevek mint Pomorie környéki Zmejszki dol, Pazardzsik környéki Zmejov dol, Tran könyéki Zmeenec természeti forrás, Berkovica környéki Zmejovec lokvi (pocsolyák), Zmeeva dupka nevű barlang Szófia közelében, sőt egy pskori sìrhalom is Sztrandzsa hegységben, amelynek neve Zmejova kasta (sárkány háza).[6]  
Érdekesnek és furcsának tűnik a tény, hogy a bolgár nyelvből hiányoznak frazeologizmusok a „zmej szóval. A magyar nyelv se gazdag ilyenekben, de azért néhányat találunk, mint pl.:
  • Úgy megy neki vkinek vagy úgy támad rá vkire vagy úgy ront valahova, mint hétfejű sárkány = dühösen, kíméletlenül, vadul megy neki vkinek,
  • Nem öli meg a sárkányt = nem valami szorgalmasan dolgozik, nem fárasztja ki magát a munkában,
  • Sárkányt ereszt = feleségét vagy az anyósát útra bocsátja, utazni küldi őket. (tréf),
  • Sárkányt ölt az apja = régi nemesi családból származik,
  • Sárkánytejet ivott = berúgott,
  • Sárkánytejet szopott = veszekedős, összeférhetetlen természetű (kegyetlen, gonosz, rettenthetelenül bátor, nagyon erős, izmos),
  • Házisárkány = egy rossz feleség vagy egy rossz anyós.
Felhasznált irodalom

Dömötör T., A magyr nep hiedelelemvilága. Bp., 1981.
Kiss L., Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp., 1980.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. köt. Bp., 1976.
Magyar néprajzi lexikon. IV. köt. Bp., 1981.
O. Nagy G., Magyar szólások és közmondások szótára. Bp., 1966.
Български етимологичен речник. Т. І. С., 1971.
Георгиева, И., Българска народна митология. С., 1983.
Гомбоц, З., Тюркските заемки преди заселването в днешната ни родина. – В: Унгарски учени за България. Съст. Пейковска, П. С., 2003, с. 207-226.
Мичев, Н., П. Коледаров, Речник на селищата и селищните имена в България 1878-1987. С., 1989.
____________________________

[1] Гомбоц, З., Тюркските заемки преди заселването в днешната ни родина. – В: Унгарски учени за България. Съст. Пейковска, П. С., 2003, с. 223.
[2] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. köt. Bp., 1976, 493-494. o. [tovább: TESZ]
[3] Magyar néprajzi lexikon. IV köt. Bp., 1981, 400. o. [tovább: MNL]
[4] TESZ, III. köt., 493-494. o.,  MNL, IV. köt., 400. o.
[5] Kiss, L., Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp., 1980, 78, 126, 614.
[6] Мичев, Н., П. Коледаров, Речник на селищата и селищните имена в България 1878-1987. С., 1989, с. 126-127; Български етимологичен речник. Т. І. С., 1971, с. 647.

***

TERMÉSZETFELETTI KÉPESSÉGŰ EMBEREK A MAGYAR HIEDELEMVILÁGBAN

Milena Kirkova / Balassi Intézet össztöndíjása (2010)


Bevezetés
 A falusi néphitben egymás mellett léteznek mesebeli lények, számos babonák, amelyeket mindenki ismer, rítusok, amiket a mindennapi életben és ünnepi alkalmokból használnak. Ezek éppen úgy kapcsolódhatnak a keresztény valláshoz, mint az ősi pogány hithez kapcsolódik. De ahogy mindekni otthon varrhatott ruhát, de ha cipőre volt szüksége, cipészhez ment, így a parasztok foglálkozhattak különboző rítusokkal, de ha a jövőt akarták tudni, vagy gyógyulni, vagy egyszerűen a lehetetlent csinálni, akkor ilyen szakemberre volt szükségük. Ebben a szakemberben látszott az ősi kultúra is, a samanizmus kora jelei.
A magyar hiedelemvilág részben mai napig él. Különböző babonás eljárások, mint például az, hogy „lekopogom”, fennmaradtak, és úgy ismerjük, ahogy régén is ismerték. Ezek a babonák élnek addig, amíg szükségünk van rájuk. Ez a szükség azért létezik, mert félünk az ismeretlentől, vagy ki szeretnénk kerülni a rosszat. Minél többet ismerünk a világból, a hiedelem valamilyen része kihal, vagy nem használatik a mindennapi életben. Így az orvostudomány fejlődése miatt sok egészséggel, halállal, szüléssel kapcsolatos hagyományos babonák nem használatik. A tudomány elterjedésének a következménye az is, hogy az emberek már nem keresnek segélyt egy természetfeletti képességű embertől, hanem egy diplomás tudóstól.
Manapság a tudománynak annyira nagy hatása van az embereknek, hogy elfelejtettek, hogy kell hinni valamiben, és ma már egymásnak sem hisznek. Ezért szeretném bemutatni azt, hogy a hagyományos magyar kultúrában milyen természetfeletti képességű emberek, specialisták és közvetítók voltak, és ők milyen formában segítették az embereket és milyen társadalmi funkciójuk volt. Az erejuk létezhetett, mert az emberek hittek abban, és minél nagyobb volt a hitt, annál nagyobb volt az esély, hogy a szakembernek igaza legyen, vagy a mágikus rítusainak csodálatos következménye legyen.
Amikor kicsi voltam, Bulgáriában élt egy nagyon híres nő, Vanga, aki vak volt és mindent tudott. Gyógyított, látott a jövőben, talált elveszített tárgyakat, állatokat. Ezen kívül nagyon vallásos volt. Így mesélt egyszer a dédanyám, hogy azt halotta, hogy amikor Vanga kicsi volt, láthatott. Egyszer jöttek angyalok és elvitték. Felrepültek a magasba, a felhők közül voltak. Ott találkozott Szűz Máriával, aki azt mondta neki, hogy mától kezdve tudni fog és látni azt, amit a többiek nem láthattak. Aztán sok fényt látta és amikor visszahozták az angyalok a házájában nem látta többet a napvilágot, vak lett, de mindent látott, amit más nem. Mindenki hozzá járt, minden ország részéből. Politikusok is jártak hozza, híres emberek.
Ilyen eset volt, hogy egy helyen nagyon sok autóbaleset volt. Veszélyes volt az út azon a helyen. Vanga arra azt mondta, hogy az utat cukorral kell meghinteni. Meg is hintették, utána már nem volt ott baleset. Lehetett csoda, az is lehetett, hogy az az eset híres lett és az ott közlekedő emberek óvatosabbak lettek, nem tudom. De sok ilyen érdekes dolgot lehet hallani vagy olvasni ilyen emberekről. Biztos voltam, hogy ilyen hiedelmek léteznek a magyar kultúrában is, bar nem pontosan olyan formában. Ilyen képességű embereket akartam találni, megnézni azt, hogy milyen típusok léteznek, és milyen szempontból hasonlítanak egymásra. Nagyon gyakran nincs világos határ, a tudásuk néha egyforma, néha különbözik. Egy személy több funkciókat is viselhet. Azért nem fogom megnézni minden tudományosost külön-külön, hanem szeretném különböző szempontokból találni azt, ami közös és fordítva. Az emberek, amelyiket fogok említeni, azok a táltos, a garabonciás, a halottlátó, a bábaboszorkány és a különböző gyódítóemberek. Ki a pozitív és ki a negatív alak a téma végére hagyom, mivel az nem mindig egyértelmű.

A tudomány megszerzése és átadása
A történetekben, amelyek a tudományosokról szólnak, gyakran van információ arról, hogyan szerzett az ember a tudományát. Ez tudatos vagy tudatlan, született vagy szerzett tehetség. A történetekben ritka az ördöggel kötött szövetség módja, az főleg a boszorkánypereken való állítmány volt.
A táltoság és a boszorkányság gyakran öröklődik, bár a táltos gyakrabban a tudománnyal együtt születik, anélkül hogy légyen örökölt. Elterjedt a vélemény, hogy a táltost (vagy a tátost) a „Jóisten így teremtette”. A teremtés még az anya méhében történik, így a táltos valamilyen különleges jellel születik. Ez általában egy fölösleges csont: több újjal vagy foggal születik a baba. A hortobágyi vidéken, Balmazújvároson létezik olyan érdekes magyarázat is, hogy, amikor az Isten teremtette a világot, a bukott angyalokat a földre küldte. Ezeknek két sor fogaik voltak és nagyon gyorsan fejlődtek és ők lettek a táltosok.  Ha a szülők nem akarták, hogy a gyerekük táltos legyen ki kellett venni a kisgyereknek a fogát. Ha valaki pedig hat újjal született, természetesen nem vágták le az újját, a gyereknek nem maradt más lehetősége és táltos lett. A bábaasszony is tanácsolta vagy ő maga kitörte a gyerek fogát és ilyen módon megakadályozta a táltossá válását.
A testfejlődésével nő a tudománya is. Gyerek korában elviszik a foggal született gyereket vagy más táltosok, vagy szellemek, ezek ló vagy bika alakban jöhetnek érte. Sok adat szerint álmában viszik el, vagy lelkét viszik el, és három vagy hét napig (számmisztika) nem kerül vissza. Ha a lekét elviszik, akkor a teste úgy néz ki, mintha halott lenne transzállapotban van. A lelke eltávozik, a túlvilágon jár: a túlvilágon látja a halottakat és növekszik a tudománya. Amikor a lélek visszatér és a táltos felébred be tud számolni a túlvilágon látottakról. Ettől kezdve „tudománya van”.
A táltosság azért nem volt kívánatos és probálták megakadályozni, mert a leendő táltos beteg volt, megkínozták. Néhány adat azt mutatja, hogy természetfeletti lények kényszerítik, hogy vállalja a táltosságot, akkor is, ha ő azt nem akarja. Ha vonakodik, megbetegítik, nyomorékká teszik. Esetleg elkóborol, elhagyott helyeken bolyong, emberkerülő; fél, hogy elviszik.
Itt látható, hogy a táltosság szerzése békés módon megtörténik. A boszorkánysággal vagy a bábásággal nem mindig születhetett az ember, vagy tanulhatott az anyától. A bába[1] gyakran így tanulhatja a szakmáját, hogy valakit megbeteget, megöl, sőt néha valakit meg kellett ennie is. Ez a valaki a saját lánya is lehetett. Ezzel a félelmetes rítussal a bábaból egy sötét, gonosz figúra lesz és még itt kezdődik a bába és a táltos megkülönböztetése.
Ha a haldokló boszorkányos bábának nem volt utódja, akkor úgy át tudta adni a tudását, hogy érintsen valakit, általában kisgyereket. Ezért a haldokló boszorkány nyújtott kezét. A boszorkányok komolyan hitték, hogy addig nem halhatnak meg, amíg tovább nem adták a tudományt másnak. Ettől féltek az emberek és ha nem akarták, hogy a boszorkányság tovább éljen más emberben, seprűt tettek a kezébe és ezt a seprűt égő kemencébe dobták. Ezzel a lánc megszakadt és a tudomány nem adatott tovább.
A következő képen látható, hogy létezett olyan könyv is, amelyik a bábákat tanította. Az a könyv akkor alakult ki, amikor a bába foglalkozása felügyelt, oktatott női foglalkozás lett,  illetve amikor Mária Terézia a bábaságot rendeletekkel megszabályozta.
A garabonciás diák is könyvekből, iskolában tanul.  Szerintem valaha az emberek nem jártak nagyon iskolába és az, hogy valaki diák nagyon ritka vagy egyáltalán nem volt a magyar faluban. Így, aki egyetemre járt és ilyen dolgokat tudott, amilyenról a falusi ember nem is halott, vagy más nyelven (latinul, olaszul, stb.) tudott, az titokzatos lett az ember szemében. A külföldi nyelv és könyvek olvashatatlanok voltak számára, ezért úgy néztek ki, mintha valamilyen varázslat lennének. Így az érthetetlenből mágikus lett.  Persze nem tudjuk honnan származik a garabonciás alaka, ez csak egy vélelem.
Létezik ilyen értelmezés is, hogy a garabonciás diák foggal születik, mint a táltos. A hiedelem személyeivel kapcsolódnak keresztény számmisztikai utalások is. Amikor a garabonciasak megtanulják a tudományukat az iskolában, tizenhárman ráülnek egy kerékre. A kerék kezd forgatni és az egyik garabonciás kiesik és megpusztul. A többi tizenkettőből garaboncias lesz. Ez a tizenharmadik ember motívuma, amelyik nagyon gyakran előfordul különböző életi és hiedelmi tájakban.
A halottlátó révülés, transzba esés, alvás után szerzi a tudományát. Ez a révülés  tarthat három, hét napja, hét vagy több hete. Ilyenkor angyal, lélek jön érte.  A táltos különleges születésjegyeit is tulajdonítják  a halottlátónak: fog, dupla fogsor, hat ujj. Ritkábban hetedik gyermekként születik, vagy megszolál csecsemő korában.
A különböző gyógyítók általában egyszerűbb erejű, nincs semmi természetfölöttti a tudásukban, hiszen csak jobban ismerik a gyógynövényeket és gyógyulás módjait. Ha belegondolunk, a régi orvostudomány sem volt nagyon fejlesztett és a gyógyítók az orvos funkcióját betöltötték.

Milyen képességük volt?
Fontos tudni, hogy az ember képessége fontosabb volt, mint az, hogy hogyan nevezték. Néha nem használták speciális neveket ezekre a személyekre, hanem a cselekményeket leírták és így világos lett, kiről volt szó. Vagy mivel valódi személyekről volt szó, a saját nevüket is használták, ha személyesen ismerték őket. Azért néha egy embert többféle módon nevezték, a gyógyító boszorkány lehetett, a táltos garabonciás szerepet is játszhatott, vagy a nevét másképpen használták. Ez, hogy a kettő között nincs világos határ, újabb tendenció. A régebbi kutatások szerint a táltos és a garabonciás között nagyobb különbség volt. Ahogyan kopik a hitvilág, az alkok hiedelme összefonódik. Ezért fontos magyarázni, hogy mit is csináltak ezek az emberek és milyen természetfölötti képesség létezhetett.
A legősibb magyar néphit alakja a táltos. A honfoglalási korból származik, akkor még sámán funkciója volt. Az ősi magyar világban létezett a világfa, ami a samanisztikus világkép része. A hit szerint csak a táltos tudta, merre van. Az idő múlásával a világfa motívum átalakult és későbbi hiedelemmondák szerint a táltosnak ilyen bótja vagy növénye van, ami magasba nő. Ha erre rááll halottakkal beszél, jósol, vagy elveszett állatok és tárgyak hollétét tudja meg. A táltos gyógyít, szerencsét hoz az embereknek. Mindent meg tud mondani, a táltoshivatás „felsőbb rendelés”, illetve az Istentől függ, hogy ki lesz táltos. A táltos ereje volt a boszorkányok által okozott betegséget gyógyítani, ő ráadásul tudta látni, ki a boszorkány, amit a mindennapi ember nem mindig tudhatott. Kincseket találhatott, az időjárásra is tudott hatni. Itt keletkezik a táltos másik arca: nem csak segitett az embereknek, néha ő maga kárt okozott, ha nem teljesítették valamilyen kívánságát. Nem bántotta senkit személyesen, hanem változtatta az időjárást, viharakat hívott. Ilyen táltost garabonciás diáknak is nevezték, bár a garabonciás szót nem használták mindenhol.
Érdekes az, hogy ilyen névvel a garabonciás diák megjelenik Csokonai Vitéz Mihály „Dorottya”-című műfajban többek közül:
De felkeveredvén a vídi pusztáról
Vagy a Szengellérnek borstermő szirtjáról
Zablás sárkányján a garaboncás deák;
Már a forgószéltől csikorognak a fák,
Ropog a pásztornak kunyhója fedele,
Kavarog a vetés, a víz habbal tele,
Egyébütt csendesség látszik vőlgyön, hegyen,
Csak ott van fergeteg, ahol ő átmegyen,
Toll, kóró, falevél, ringy-rongy, egyetmással,
Zúg a poroszlopban forgó karingással,
A megréműlt banya teheneket fejet,
Háza oltalmáért készíti a tejet:
Illy zavart forgószél tódúlt a szobának,
Hogy a hebehurgya langauszhoz fogának.

A jegyzeteiben megmagyarázza, hogy mi a garabonciás, leírja őt, mint mesebeli embert, aki sárkányon jár és a forgószélet okozza, ha a kérését, hogy tejet és kását adjanak neki, nem teljesítik. Az a legelterjedtebb felfogás arról, hogy mit csinál egy garabonciás.
Könyv volt náluk. Ez a könyv olaszul[2] volt. A viharokat és a jégesőt tudta irányítani a könyvével. Amikor olvasta, jött a vihar. Amikor visszaolvasta, elhárította. A moldvai csangóknál van egy történet (Dömötör Tékla gyűjtéseből):
„Hát volt neki egy nagy könyv, valahol kapta. De abból csak ő tudott olvasni, más nem. Kigombolt minden rajta, nem volt egy bog se, s akkor kezdte olvasni s akkor felhők bomlottak szét, s így ment el az eső.
Hát nem mondták, hogy táltos. Hanem hát úgy megtanulta. Ismertem jól én. A korcsomába azt mondta: Adjanak, emberek, egy fél líter bort. Nem adott egy se. Mondom: Bácsi, adok én! Na, asszongya, nézzék meg, mert jön a nagy felhő, jégvel.
Szép meleg vót, forró, sütő. Pont akkor vótak a népség a templomba. Hát akkor láttuk má, künt vótunk az udvaron, hogy emelkedik egy nagyfejér felhő, fel, fel. Mikor felért a templom iránt, ű és nézte. Akkor kezdte elolvasni a papírt. Az a felhő eljött, olyan eső beöntött. De jég nem vót. Tiszta loccs vót minden.
Na lássák emberek, hogy elhárítottam! Most lett vóna egy ilyen nagy jég.”
Itt is látjuk, hogy a garabonciás és a táltos alkata gyakran azonos. Más feltűnő dolog az, hogy kocsmába is bemehet és bort kérhet tejtermék helyett. Szeretném aláhúzni a „nagy jég” kifejezést. Az emberek nagyon féltek a jégesőtől és a viharoktól, azaz az elpusztító időtől. Ezek a természeti mezőgazdaság ellenségei. Minden, amit az ember termél, amiért dolgozott, eltűnhet egy nagy jégeső után. Más szavakkal, a garabonciás kér valamilyen kis ennivaló, vagy innivaló (nem kér mást: ruhát, tárgyakat, pénzt és így tovább) és ha nem kap semmit, ilyen módon elveszi a szerencsétlentől majdnem az összes élelmét. Ha nem ad egy kis tojást se, nem lesz semmié.
A garabonciás a könyvét másra is használhatta. Jellemző történet az, hogy valamilyen garabonciás kocsijába beült egy paraszt. A kocsis elaludt és a lovak továbbmentek. A paraszt pedig látta az ismeretlen könyvet. Nem értette meg, de azért kezdett olvasni. Ahogy olvasta, a lovas kocsi kezdett emelkedni a levegőbe. A paraszt megijedt, a garabonciás pedig felébredt és látta, hogy a kocsi repül és ugyanúgy kezdett visszaolvasni, mint a vihar kiűzésénél. A kocsi visszatért a földre és továbbmentek.[3]
Ahogy a táltosok áshattak kincset, a garabonciasok mondták az embereknek, hogy kincset ásnak nekik, az emberek elhitték és a garabonciasok közben kiraboltatták őket, ami szerintem már nem természetfölötti képesség, hanem egyszerű becsapás. Ez a képesség sajnos mai napig ismert.
A garabonciás jót is csinált. Ha kért tejet és kapta, akkor a jövőt jósolta. egy Tiszaederzs névű falun jött egyszer egy szűrös ember a cselédházakhoz és kért aludttejet. Kapott és ezért a majorból elküldte a patkányokat.
A táltosnak, garabonciásnak tartott személyek a XIX. század végén – a XX. század elején élő emberek voltak. Az elmúlt századokban a táltosok a boszorkánypereken játszottak, és a boszorkányperek figyelmetesen leírt adataiból lehet következtetni, hogy működő személyek voltak és több funkciójuk is volt a közönségben. Ma már csak mondahősökként maradtak meg. A kutatók gyakran olyan válaszokat kapnak, hogy „csak halottam, de nem tudom már”.  A halottlátó és a gyógyító hiedelemköre még ma is él valamilyen szinten. Az emberek nem olyan régi és gyakran saját elményeket mesélnek el és ezért a történetek élénkebb, részletesebbek és azért pontosabban tudhatjuk, mi volt az erejuk. Ezeket az embereket inkább létező emberekként említik, mint mesebeli hősökként. Egy-egy halottlátó körül egész mondakör alakulhat ki.
Mint a név maga mutatja a halottlátó egy közvetítő személy az élők és a túlvilág között. Egy haláleset zavarba hozhat a hátramaradottakat, akik elveszítetik az egyensúlyát. Bűntudat, szerelem, elveszített kincsek, lelki nyugtalanság és sok-sok más oka lehet az elhunyttal való kapcsolat keresésének. Amikor egy melettünk levő ember hirtelen meghal, azaz gyászesetben az emberben marad egy űr. A halottlátó kitöltheti ezt az üres helyet és helyreállítja a felborított egyensúlyt: az élők megnyugodnak.
Ezek az emberek általában nők, néha férfiak is. Az idegrendszeruk érzékeny és könnyen esnek transzba. A transzban beszélnek a halottakkal, néha a túlvilágban járnak.
Érdekes képességuk rájönni, ha a látógatók közül valaki nem hisz a tehetségükben és ha van ilyen akkor neki azonnal el kell mennie a házból. Az is érdemes felemelni, hogy a halottlátókhoz elsősorban asszonyok jártak, illetve járnak is. Néha egészen fiatalasszonyok voltak. Férfiak ritkábban jártak ilyenre, és legritkább jártak oda pásztorok.[4] Szerintem a nők hagyományosan többet foglalkoznak ilyen dolgokkal. Megnézhettem példáként az egészségügyi ellátás adatait és a kutatások eredményei azt mutatják, hogy a nők minden életkorban minden ellátási formát gyakrabban vettek igénybe mint a férfiak.[5]
A halottlátó nem csak a halál utáni életről beszélhet és nem csak a túlvilágba belenézhet. Azért, hogy meggyőződjen az embereket a képességébe vagy más okokból mondhatja koncentrálás vagy révülés után, hogy a halott férfi volt, vagy nő, milyen korú volt, amikor meghalt, milyen módon meghalt, milyen ruhában temették el és így tovább. Sokan hiszik ebben, mások azt mondják, hogy ez ilyen trükk, ami nagy lelkiismereti alapon nyugszik. Mindenképpen ilyen jó pszichológiai ismeret is különleges képesség. Nemere István, aki paratudományos  publikációkkal foglalkozik azt írja[6]:
„...nem minden halottlátó csaló! Ráadásul a legtöbb vallásos ember hiszi is - különösen a reinkarnációt valló keleti tanokkal összhangban -, hogy az ember lelke a halál után is létezik valahol.
Aki õket felkeresi, attól nem kérnek mást, csak hogy idézzék fel emlékezetükben azt, akirõl hallani szeretnének. S míg a kérdezõ a kedves elhunytat maga elé képzeli, a halottlátó is koncentrál. Aztán kérdezés nélkül beszélni kezd. Elmondja, milyennek látja õ a halottat, s ha balesetben hunyt el, sorolni kezdi sérüléseit, vagy leírja azt a ruhát, amiben eltemették.
Késõbb közli, hogy a halott "odaát" éppen milyen hangulatban van, borongós-e a lelke, vagy kellemes-e a hangulata, s egyáltalán mi fogadta õt a túlvilágon.
A halottlátó - a kérdezõk csodálkozására - általában felidézi azt is, hogy mi történt közvetlenül a haláleset elõtt. Mit mondott a haldokló a családjának. S nemcsak arról tud, ami négyszemközt hangzott el, hanem olyan családi titkokról is, ami korábban sosem került napvilágra.
Magyarul: arról van szó, hogy a halottlátó olyan információk birtokába jut, amelyek nem származhatnak máshonnan, csak vagy a túlélõtõl vagy a halottól. Ha arra gondolunk, hogy a halottlátó telepatikus képesség révén a kérdezõ "agyából szívta el" az információkat, akkor ugyancsak rejtélyes képességet tételezünk fel róla - a gondolatolvasást. Amire megint csak nincs hivatalos magyarázat.
A halottlátók azonban nemcsak annak tudnak hiteles részletekrõl beszámolni, aki az elhunyttal együtt volt az utolsó napokban, hanem olyan személyeknek is, akik talán soha nem ismerték. Mondjuk a nyomozóknak, akik rejtélyes eltûnést próbálnak felderíteni, és a feltételezett áldozatról csupán fényképük van, meg a nevét tudják. A halottlátó ilyenkor is tud olyan dolgokról, amit csak az elhunyt és a közelében lévõk tudhattak. Elmondja, mi volt a zsebében elhunytakor, mit vettek el tõle támadói, és hová temették a tetemét. S bizony, nemegyszer elõfordult már, hogy a rendõrök a megadott helyen a holttestet meg is találták. Az információt tehát nem a kérdezõ agyából szerzi be a halottlátó, hanem valahonnan máshonnan.”
A halottak viszont nem mindig jönnek. Ezért vannak általában ilyen meghatározott napok, napszakok, órák, amikor a halottlátó „dolgozhat”. A revülés és látás is nagy terhet hoz magával és fárasztó. Így a halottlátó maga fáradt lesz és nem tudott segíteni annak, aki jön hozzá. Csak azok, akik jönnek jó időpontban lesznek segítve. Ők pedig nem láthatják a halottat, ezek csak neki jelennek meg. Gyakran azok, akik halottlátókhoz fordulnak azt kérik, hogy mutassa meg nekik is a halottot. A kérés beválhahatlan marad, mert azt mondják, hogy a halott nem akar megjelenni másnak, mert közellévők azt nem bírnának ki, és megszomorodnának tőle. Bár itt is előfordulhatott, hogy a halottlátó mutatja a halottat, vagy a halott maga megjelenik.
Amíg beszélt, a szeme ide-oda járt, az a transzba esésére utalt: a látogatóra néz, oldalra néz, lefelé néz, a sarokba néz. A szemét behunyja, úgy csinál, mintha aludna „mondás” előtt; ásít, verejtékezik. Különböző eszközöket használt. Olvasót, imakönyvet, Bibliát, egyes adatok szerint különböző varázstárgyakat (tükör, pohárba tett aranykarika) használhatott. Esetleg a halott valamilyen tárgyát kért. Általában a halottakról beszél, a halottak üzenetét átadja. Ezek az üzenetek általában nagyon általánosak: arról beszél, hogy a halott most jól érzi magát a túlvilágon, nincsen semmilyen baja és így tovább. Akár banális is, az nagyon segíthet a rokonoknak és a barátoknak megnyugodni.
Ilyen módon él a halottlátó a magyar, sőt a világ néphitében mai napig is. A veleményem szerint mostanában az ember tudja, hogy az időjárási események a Föld légkörében található változóktól függenek. És hihet abban, hogy ezek a változatok egy nagyobb erő iranítja: isten, szellemek, stb., de már nehézebben hihet abban, hogy egy táltos, vagy garabonciás a tejhiánya dühében okozhat jégesőt. A halottak titkája pedig létezik tovább is. Még mindig nem tudhatjuk, mi történik az emberekkel a halál után, nem tudhatjuk, mi történik a lélekkel a halál után, vagy van-e egyáltalán lélek, vagy csak a test létezik valóban. És az ismeretlen okoz érdeklődést és az emberek még keresnek válaszokat, illetve ilyen embereket, akik adnak választ: a halottlátók.
Halottakat láttak néha a boszorkányok is. Beszélek éppen a bába boszorkányról, mert neki hasonló funkciója volt a gyógyítóéhóz, vagy a táltoséhoz. Ő ráadásul közelebb állt a falu életéhez, mint más típusu boszorkányok. A foglalkozása főleg a csecsemő szülétését való segítsége, a gyermekagyas anyák gondozása és a terhességet való támogatása. Így megnézve, a szerepe nagyon is pozitív volt. De ilyenkor rossz körülmények közül éltek, szültek, nem volt orvosi megfigyelés. Akkor előfordulhatott az, hogy a gyermek vagy az anya megbetegeskedett, vagy a gyerek fogyatékkal született, néha sőt halálesetekre vezethetett a  szülés. A körullevők bűnbakot kerestek és a legtermészetes volt az, hogy a bába legyen a bűnbak. Ha az anya nem tejelt rendesen, azt hitték, hogy rontásról van szó és a paraszt elképzelésében csak a bába volt az, aki a rontást okozhatott az anyának, mert ő volt az, aki „tudatos” volt és ő volt az az idegen ember, aki látogatta a kismamát. Így boszorkányra vonatkozó hiedelmeket kapcsolódtak a bábához, amelyek közül a rontás tartózik. Egy bába a gyermeket is cserélhette, sok történet szól a váltott gyermekról is. A bába cseréli az igazi gyereket[7] és az általa hagyott új gyerek valamilyen fogyatékkal él. Nem találtam történeteket arról, hogy mit csinált a bába az igazi gyerekkel.
Nagyon fontos volt vigyázni a bábával, mert amilyen jót csinált, ugyanúgy, ha megsértik ilyen rossz dolgokat csinál. Bosszúból kicsavarja a csecsemő kis kezét vagy lábát. Az ember lábából kiszedi az inakat, nyomorékká teszi, vagy sírtatja és egész északa nem hagya aludni a gyereket. Ez a rontás simogatással megtörténik. De ha nem volt dühös egy vagy más okból, a bába a születendő gyerek jövöjét jósolhatta.
Magyarország kisebb területében nem is ismertek más boszorkányt, csak a bábaboszorkányt. Különösen a Tiszántúlon a boszorkány és a bába hiedelemalakja teljesen azonos. Sok bába történetek olyan motívumokat mutatnak, amelyék több századon át szájról szájra jártak és a boszorkányperek időszakához visszavezetnek. A boszorkányok általában nők, idősebb asszonyok. Nagyon elterjedt ez a hiedelem, hogy minden bába boszorkány. Kevesebben azt hiszik, hogy a bába csak segédkezik a boszorkánynak. Vannak olyan helyek is, ahol a boszorkány szót ritkán használták. Helyettesítették a „tudós” szóval.
Nagyon ritkán, de létezett az a hiedelem is, hogy a bába repülhetett, vagy a tehéneket megrontotta, ami egy inkább boszorkányokra vonatkozott. Különös az, hogy gyakran előfordult a megpatkolt bábaboszorkány története. Az azért van, mert a bába is, mint a boszorkány, álattá válik. Azt metamorfózisnak nevezik. Egy metamorfózisról szóló történetet szeretném kiemelni, nem csak azért, mert a metamorfózisról szól, hanem azért is, mert mutatja sok más érdekességet is: a boszorkánynak gyereke lehetett, dühös lehetett nem csak a születessel kapcsolatban, hanem más miatt is, és a más érdekesség az, hogy más ember gyógyítja a boszorkány rontását:
„Engem megétetett[8] 16 éves koromba egy bába. Azér, hogy nem szerettem a fiát. Oszt mentem volna a malomba, de nem tudtam menni. Hánytam, szédültem, megfájdult a torkom is. Gyarmaton oszt adott egy ember kilenc magot, kilenc napig kellett bevenni. Éjszaka megláttam egy macskát. Utána másik is jött. Most már úgy kiáltottam, hogy: Anyám, felkelek! De semmit sem láttak. Másik este anyám kiment a konyhába, oszt megszorongatta valaki a karját. Kimentünk, oszt nem láttunk semmit. Bejött, oszt akkor meg a padkán acsarkodott, ott láttuk kimenni egy egeret. Hát csak boszorkány vót, egérré vált.”[9]
Úgy tudták meg, hogy a boszorkány állattá vált, hogy a macskát, vagy a kutyát, vagy a békát megfogták, néha zsákba tették és verték, csak nem ütötték agyon. Utána az állatott elengedték. A következő napon a boszorkány megserült lett, vagy beteg az ágyban feküdt. Így biztosak voltak a boszorkány metamorfózis képességében. Egy vésztői történetből tudhatjuk meg, hogy a boszorkány fehér ló lett, és amikor megfogták és kezdték ütni, emberi hanggal megszolált.  Ezt a boszorkányt is megpatkolták.
Más történetekben mindig jön, mint a táltos és tejet vagy vajat kér. Ilyenekről tudtak az emberek és sőt félretettek egy kis vajat vagy tojást, ha jön. Néha nem akartak adni. A különbség a táltostól és a garabonciástól az, hogy a bába közvetlenül az emberre hat és nem az időjárásra. Egy történetben Nadudvartól azt mesélik, hogy mindent adtak a bábának, csak vajat nem. Amikor elment a boszorkány, a szolgáktól megtudta, hogy volt vaj a házban, csak nem akartak megkínálni. A következő napon, ahogy játszott az udvaron a család kislánya „elvisította magát és a feje leesett a háta közepire hátra, a szája a füleig nyúlt”. Mindjárt hívták a bábát, de amikor jött, nem volt semmilyen baja a gyereknek, csak nem szólt. A boszorkány azt mondta, hogy nem csinált a gyereknek semmit és nem érti, miért hívták oda. Ettől kezdve a gyermek sose szólhatott többet.
A boszorkány az ember álmában is feltűnhetett és rémes álmokat okozhatott.
Az emberek próbálták védeni magukat a boszorkány bosszújától különböző amulettekkel vagy a ruhájukat fordítva viselték, mert a fordított ruha a rontásoktól védett.
A rontásoktól védekezési módokról tudtak a táltosok és a gyógyítók. Fontos tudni, hogy régébben minden rossz dolog, ami történt valamilyen rontásként számított. Az úgy élt a kultúrában és a nép hiedelemben, hogy semmi természetfölötti nem volt a rontásban. Ha valaki megbetegeskedett, akkor azt a boszorkány már a mágikus rítősaival okozta. Azért törvényszerű volt tehát a gyógyítóknak tulajdonított természetfeletti erő, sőt az is, hogy a rontó boszorkány szerepét gyakran ruházták gyógyítókra; a boszorkánygyanús személyekről pedig feltételezték, hogy mind a rontás, mind a gyógyítás mágikus módszereihez értenek.  A gyógyítók maguk összehasonlíthatóak a táltosokkal. Gyakran ugyanúgy születtek: valamilyen különlegességgel. De míg a táltosok mágikus emberek voltak, a gyógyítóknál nem csak a mágikus hiedelem módszereit alkamazóak voltak, hanem a racionálisabb, tapasztalatból ismert gyógymódokkal is gyógyították. De a ráolvasás, kézfeltevés, amulettek hordása stb. általános beteg kézelési módok voltak a gyógynövényeken kívül. Tehát: a racionális és irracionális eljárások összefonódtak és egymás mellett éltek.
A gyógyítók között bizonyos specializálódásúak voltak: például a kenőasszonyok mindent tudtak a kenésről és többféle kenést ismertek: száraz és nedves kenést vagy zsiradékkal, vagy forralt füvekkel. Ha valami fájt, akkor simogatták, nyomták, gyúrták. A kenőcs gyógyfüvekből készített és kellett fürödni is olyan vízben, melyet a kenőasszony készített. A legtöbb faluban élt egy olyan ember vagy asszony, aki arról volt híres, hogy jól ismeri a füvek gyógyhatását.
A moldvai csángóknál van olyan speciális asszony, aki torokgyíkot és más mandulával kapcsolatos betegségeket gyógyított. A mód volt a következő: az asszonyok elmentek az erdőbe és ott kerestek egy havasi gyíkot. Addig keresték, amig meg nem találták. Az asszonyok megsimogatták a gyík hátát és abból fehér lé jott. Aki megsimogatta a gyíkot, az torokgyíkot tudott gyógyítani.

Versenyzés
Különösen elterjedt hiedelem az, hogy a tudatos emberek versenyeztek egymással, főleg ott, ahol egy faluból ketten vagy többen voltak. A bábáknál akkor volt vételkedés, ha egy gazdagabb családban szükség volt bábára. A család nem hívhatja mind a két bábát és az, aki a háttéren marad és mellőzöttnek érezte magát, megrontotta a másik bába pacienseit. Egy 1584-es kolosvári perben Sós Jánosnét vádoltak abban, hogy féltékenységből elvitte a tejet az anyától. A perekben tanukat is kihallgattak és egy tanu vállomása szerint a bába disznó képében malacaival együtt szopta ki a fiatalasszony tejet.
A bábák állat képében is vívtak egymással. Az állatok közüli versényzés, viaskodás nagyon elterjedt motívum a magyar hiedelemben és ilyen adatok a táltosokról is találhatóak. A táltos időnként elrejtezik. Ilyenkor találkozik egy másik táltossal és általában bika, ritkábban csődör alakjában viaskodnak. Az állatok különböző színűek: fehér, fakó és fekete-füstös. Ritkán viaskodnak tüzes kerék vagy láng alakjában.
A történetek szólnak táltosok találkozásáról a „határon”. Ez a határ két falu között volt és a faluk időjárásáért viaskodtak. Ütközni kellett. Amíg a táltosok harcolnak, az idő félelmetes lesz: vihar, szél, jégeső. De nem mind a két faluban. Azt a falut, amely a győztes táltosé a vihar elkerüli. Ha pedig száraz volt a föld és nem esett az eső sokáig, ilyen viaskodás után a győztes táltos esőt hoz a falunak. A legyőzött táltos meghal vagy örökre eltűnik.
Ilyen történet mesélték Bihaugrán[10]: egy gazdánál ilyen táltos szolga dolgozott. Egyszer jött egy nagy fekete felhő. A szolga fölismerte a felhőt, azt mondta, hogy ez egy veszedelmes bika jön és jégesőt hoz. Azért, hogy megmentse a gazda földjét, fehér bikává vált és a határra ment viaskodni. Legyőzte a fekete bikát és jót tett a gazdájának. De a gazda elküldte a szolgáját, hiszen félt tőle.

Valódi személyek a mesék közül
Létezik sok ilyen ember, akiről pontosan tudták, hogy tudósok. Ezeket az embereket, ahogyan már említettem, a saját nevükkel nevezték, vagy a helynek a nevét kapták, ahonnan származtak.
Bocskai János, aki a huszadik század elején Hajdunánáson lakott egy ilyen ember volt. Nánási embernek nevezték. A közellevő falukból őt keresték és hozzá jártak.
Egyszer egy juhasznak a gyerekei megbetegedtek. Most már tudjuk, hogy ennek az oka egyertelműen csak boszorkányrontás lehetett. A nánási emberhez vitték a gyerekeket. Megvizsgálta őket és mondta, hogy a következőt kell csinálni: a gyerekeket kell megfürödni kilenc kútból hozott vízben. Kilenc nádas tetős házról kell leszedni mohát.  A temetőből kilenc fejfáról szilánkot vegyen, és a fa gyökére közül markoljon fel földet és mindent kössön be a kötőjébe. Ha azt mindent a bal kezével csinál, és a gyereket megfürdi, jobban lesznek. Úgy is lett. Amikor ez az ember haldolkott, a juhász érezte, hogy a tudományát át akarja adni neki, de a juhász félt attól, hogy a lelkét elveszíthet, ha elfogadja. Azért nem vette át a tudósságát.[11]
Ilyen bonyolult gyógyítási módokat előírt, gyógyító volt. Hasonló bonyolult módokon teheneket is gyógyított. Két helyen, ahol a tehenek nem adtak tejet, különböző gyógyítási módot kitalálta. Különböző ok lehet annak, miért különböztettek a két történet. Vagy másképpen emlékezték, amikor mesélték, vagy a gyógyító szerint más típusú rontásról volt szó, vagy egyszerűen improvizált.
Mint egy táltos, viharakat tudott csinálni, amikor megharagudott. Kutya alakban megjelent. Azért tudták, hogy a kutya az a nánási ember, mert a nánási embernek az arcán seb volt és azt a sebet kente valamilyen nagyon büdös fekete zsírral. Ennek a kutyának ugyanolyan szaga volt és ezért azt hitték, hogy az a nánási ember.
Vannak példák a szűkebb specialistákról is, aki csak egy dolgot tudnak csinálni, de azért nagyon jók voltak benne. Tóth Mihály, aki a Tiszaigaron lakott tehéneket gyógyított. Ha egy házba hívták, akkor megsimogatta a tehenet és az meggyógyúlt. Ha hozzá mentek tanácsért, akkor azt mondta, hogy amikor mennek fejni, egy kis sótalan zsírt tegyenek be a tehén edényébe. A jobb kézzel vegyen ebből a zsírból és a tehén tölgyét kenjen körül jobbról balra háromszor. Aztán ugyanazt csinálni a gerincével a farka végéig.
Szrínyi Klára pokolvart és darázsfészeket gyógyította. Valamilyen kenőccsel kente és tűvel kiszúrta a pattanát és megnyomta. Ez nagyon fájdalmas volt, de egy idő után a fájdalom elmúlt.
Tovább a motívumok ismetlődnek. Mindenféle betegségeket lehetett gyógyítani a falusi tudatos emberek seg1tségével. Ha az egyik faluban a gyógyító nem tudta, hogy hogyan, akkor valakitől halották, hogy egy mási faluban pedig van olyan, aki meg tudja gyógyítani. Így mentek az emberek keresni azt, aki a legjobban tudott segíteni.

Befejezés
A természetfölötti képességű emberek nagy szerepet játszottak a paraszti világban. Vagy bűnbakot találtak a panaszaiért, vagy segítséget kerestek, mert ők maguk nem tudtak mit csinálni bonyolultabb helyzetekben és volt szükségük ilyen szakemberekre.
Es mint a mai fogyasztóorientált világban a gyártó azt produkál, amit az ügyfelek keresnek, a régi falusi világban néha a tudós emberről csak akkor tudták, hogy valamit tud csinálni, ha kérték tőle.  Utána mesélték tovább és a kutatók megtudhatták a képességéről. Egy könyvből azt olvastam, hogy „a táltos fő feladata a kincs meglátása a kincsásás mágikus praktikáiban való tanácsadás (...) lehetett”. Ilyen képesség csak akkor lehetett „fő feladat”, ha sokan azt kérték tőle. Mert főleg az emberek mentek a tudatos emberhez és kértek tőle valamit.
Hogyan nevezték az emberek ezeket a tudományosokat nem annyira fontos, és azért összekeveredett, mert az emberek azt meséltek, hogy ki mit csinált, arra volt hangsúlyozva és az természetes. Ha két szomszéd találkoztak és az egyik mondta a másiknak, hogy az új szomséduk táltos, akkor ez nem volt elég, mert nem lehet világos, mit pontosan csinálhat. De ha mondja, hogy az új szomszéd viharat hozott, mert nem adták neki tejet, de amikor adtak, akkor a beteg gyereket meggyógyította csodálatos módon, akkor más világos volt, nem volt kötelező külön nevet adni annak, hogy milyen pontosan a szomszéd: garabonciás, gyógyító, vagy táltos. Úgy hogy ezek az elnevezések elvontabbak, mint gonoltam az elején.


[1] A bába szó szláv eredetű, először 1395 körül, ’öregasszony, vénasszony’ (vö. TESz.).
[2] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a „garabonciás” szó bizonytalan, talán olasz eredetű szó (vö. olasz gramanzia=bűbajosság, ördöngösség ) –s képzős változata, amely szlovén-horvát közvetítéssel került  a magyar nyelvbe. Ilyen értelemben érdekes, hogy a garabonciás könyve éppen olaszul volt.
[3] Eperjessy E. gyűjtése.
[4] Barna G. Gyűjtése Hajdúböszörményben, Bűdszentmihályon (Tiszavasvári) és Kunmadaráson, és Diószegi V. anyaggyűjtése.
[5] Az 1996-os Magyar Háztartás Panel vizsgálat.
[6] Forrás: Tvr-hét 1997/19.
[7] Sok magyar nyelvterületen egy sor természetfeletti lények cserélhetik a gyereket, például a szépasszonyok, más szóval a tündérek, úgy hogy nem mindig a bábara esett a bűn.
[8] Az értelmező szótár szerint: ételébe, italába mérgező vagy babonás rontásúnak vélt szert kever.
[9] P. Madár Ilona, Sarrétudvari, 1963.
[10] Dömötör T. 1950-s években.
[11] Barna G. Asztalos Péter juhász története.

* * *

Egy Hungarikum Története:
Egri Bikavér – A Legendák Bora

Szlavcseva Szimona / II. éves hallgató (2011)

  • Az előadás elhangzott a 27.  Nemzetközi Finnugor Diákkonferencián (Budapest, 2011. május 9-11).

Mit nevezünk hungarikumnak?
A legtöbb nemzet gyűjti az önazonosságához kapcsolódó anyagokat, melyet patriotikum néven neveznek. Ennek megfelelően az érintett nemzetek vonatkozásában lehet szó például polonikumról, germanikumról, italikumról vagy épp bulgarikumról. A hungarikum valami különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, olyasmi, amiről a magyarok ismertek a világban. A hungarikumok közé tartozhat egy magyar feltaláló, vagy alkotó műve, az őshonos vagy nemesített állatok és növények, a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom. E jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is.
           Magyarországon a besorolást hivatalosan eddig nem szabályozták, ezért két megközelítés alapján lehet hungarikumnak tekinteni valamit. Az egyik szempont az, hogy a nem-magyarok mit gondolnak magyarnak, a másik, hogy a magyarok mit gondolnak a sajátjuknak – érdekes, hogy ezek között néha van olyasmi is, ami nem kizárólag rájuk jellemző, vagy nem kizárólagosan magyar vonatkozású termék, vagy jelenség. De vannak világszerte közismert, megkérdőjelezhetetlen hungarikumok is, amelyekkel azonosítják a magyarokat, ilyen például a gulyás vagy a csárdás, de ide sorolható Puskás Ferenc is, aki alighanem a legismertebb magyar a világban.
           Arról, hogy a körébe mit kell kötelezően sorolni, még nem született szabályozás, de a hungarikumok védelmére a már Országgyűlési határozat született (száma:  77/2008. (VI. 13.)) A szabályozás alapján a hungarikumok megőrzendő, egyedülálló nemzeti értéket képviselnek és a mindenkori magyar kormány kétévente ad tájékoztatást a Parlamentnek a helyzetükről.
           A hungarikumok hivatalos kijelölésére is születtek lépések, hiszen átmeneti nemzeti oltalommal rendelkezik 11 élelmiszer és a Hagyományok-Ízek-Régiók program keretében 309 termék került be a Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékei közé, valamint 2000-ben megalakult a Hungaricum Club is.

A borok
Én a hungarikumok egy szűkebb csoportjával, a magyar borokkal szeretnék az előadásomban foglalkozni. Azon belül is az egri borokkal, még pontosabban az egri bikavérrel.  
           A magyarok általában azt gondolják, hogy nagyon jó minőségű borokat állítanak elő, ám a világ, a boros szaksajtó jelenleg nincs ilyen jó véleménnyel a magyar borokról. A tokaji bor őrzi ugyan hírnevét, de a világ legjobb 100 bora közé csak nagyon ritkán tud bekerülni egy-egy tokaji palack. Ugyanez a helyzet az egri borokkal is: a hírnevük, az ismertségük régi, hagyományos, de a mai borok csak ritkán érik el a hírnévnek megfelelő színvonalat.
           Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az Egri Bikavér is hungarikum. Hiszen azokat a borokat nevezhetjük hungarikumnak, amelyek magukban foglalják a termőhely ökológiai adottságait (a talajszerkezetet, a terület fekvését, az éghajlatot), valamint a kulturálisan és történelmileg hagyományos szőlőfajtákat, termelési módszereket és a bortermelő gazdát is. Adott termőhelyen termelt hungarikum adja meg a borvidék helyi jellegzetességét, identitását. A védett márkájú Bikavér ezeknek a feltételeknek messzemenőkig megfelel, hiszen a márkanév mögött komoly szabályozás van, mely garantálja a bor egyediségét. Például: a minimális alkoholtartalom 12,83 % („tízenkét egész nyolcvanhárom tized százalék”), és csak az egri, illetve pontosan felsorolt Eger körnéyki falvakban termel szőlőből készülhet, az ottani pincékben. Emellett minimum egyéves fahordós érlelést és minimum hathónapos palackos tárolást ír elő a szabályzat. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy az egri bikavér általában a második évben érte el igazi ízét és zamatát, tehát egyéves bikavért általában is nem hozhatnak forgalomba.

EGER – „A papok városa”
Eger már önmagában is „megér egy misét”, s a táj, aminek kapuja és őrzője, legalább annyira figyelemre méltó. Hiszen a Bükk 240 millió éves mészkőormai, páratlan fennsíkja és völgyei akárhányszor visszavárják a vendéget, de Magyarország egyik legismerebb borvidéke is az Eger környéki hegyekkel veszi kezdetét.
           A bikavér nemes száraz vörösborfajta, minimum három vörösborszőlő-fajta házasított borából készülő borkülönlegesség, amely kizárólag két magyar – az egri és szekszárdi – borvidékhez köthető. A fantázianév a vér vörös színét és a bika által jelképezett vad természeti erő képzetét egyesíti. Az egri borvidék hírnevét legfőképpen az innen származó vörösbor-keveréknek, az egri bikavérnek köszönheti, amelynek az őse a szekszárdi testvére. A két bikavér között alapvetően az a különbség, hogy míg az egri bikavér gerincét a kékfrankos képezi – s csak „házastársként” tűnik fel ízében a cabernet és a merlot –, addig a szekszárdi bikavér lelkét a kadarka adja.
           Eger hírnevéhez a bikavéren túl másféle borok is hozzájárultak. A világfajták mellett teremnek itt helyiek, vörösek és fehérek, arisztokratikusak és hétköznapokhoz illők egyaránt, például: Egri Olaszrizling, Egri Kékfrankos, Egri Leányka, Egri Muskotály, Egri Cabernet Sauvignon, Egri Chardonnay, Egri Cabernet Franc.
           Kis túlzással azt szokták mondani, hogy ha Villány a magyar Bordeaux, Eger a magyar Burgundia. A hidegebb éghajlatnak köszönhetően a borok itt fűszeresebbek és savhangsúlyosabbak. A termőhely elsősorban a riolittufán alapszik. Évszázadokon át ez a puha kőzet nemcsak kifejezetten alkalmas volt a pincék kivájására, hanem a házakhoz építőanyag szolgáltatásra is. Az erózió miatt felszínre került előidézett anyagokból jött létre az uralkodó talajtípus.
           Ha valaki már eljutott Egerbe, és megtekintette annak barokk belvárosát, illetve a török túlerőtől Dobó István vezérletével megvédett várát, kötelező program meglátogatni a várossal összenőtt pincesort, a Szépasszonyvölgy-et is. Kevesen tudják, hogy ez a hangulatos, önfeledt szórakozásra csábító bormérőhely nevében a „papok városa” előtti pogány időkre utal. A legmagasabb hazai szőlőtermő helynek számító Egedhegy tetején pedig két kis tó és egy hozzájuk kapcsolódó áldozóhely van, amelyek a honfoglalás korából származnak.
           Az egri szőlő és borkultúra kezdete a honfoglalás utáni időszakból származik. A XV. századig Egerben és környékén csak fehér borszőlő fajtákat termesztettek. A XV. század végére a XVI. század elejére megváltozott a fajtahasználat és jelentős vörösbortermelés alakult ki. A kadarka Egerbe a rácok (ez a szerbek korábbi, 19. század előtti elnevezése) közvetítésével került. Ugyanakkor a papok, szerzetesek Itália földjéről és Burgundiából is hoztak be vörös bort adó fajtákat.
           Maga a bor a kritikusok szerint élénk, rubinszínű, illatában a gyümölcsösséget és az érleltséget komplexen magában hordozó, savaiban férfiasságot mutató, de mégis lágy ízkomlexű bársonyos harmóniájú száraz vörösbor. Főleg magyaros ételekhez (például vörösboros szürkemarhapörkölt túrós csuszával, tejfölös mangalica-szalonnás lepény), vadhúsokból készült fűszeres ételekhez ajánlják, méghozzá 16-18°C-on fogyasztva. Hogy jobban értékelhesse az ember, legalább egy órával a fogyasztás előtt kell kinyitni.
           A marketing szerint az egri bikavér lehet:
  • ,,Szomjat oltani,,
  • Főzéshez használni
  • Az ételek ízét kiemelni
  • Emésztést elősegíteni
  • „Védni az infarktus ellen”
  • Magabiztosnak éreztetni magát
  • Segíteni a társasághoz bekapcsolódni
  • Stresszt oldani
  • Relaxáltnak éreztetni magát
           Hadd említsem meg, hogy az egri bikavérnek van bolgár megfelelője is – a “medve vér”, amely egy sötétvörös, félszáraz bor, kényes ízlellel és illattal.

A bor, az elnevezés története
Mindenki ismeri a Bikavér eredetére vonatkozó legendát az egri vár osromával kapcsolatban.
           Miután már több napja folyt Eger vár ostroma, megingott az ellenállás, a lelkesedés és a hősiesség már nem tudta pótolni az elesetteket a várfal egyes pontjain. Mind nagyobb tömegben jelentek meg a falon a boncsokat (lófarkas török zászlót) vivő akandzsik, s a mind sűrűbben hangzó Allah kiáltások már-már győzelmi üvöltéssé erősödtek. Ekkor a fáradó magyar katonák erősítésére Dobó István várkapitány megnyittatta a pincéket. Az asszonyok nagy ónkupákban hordták a vörösbort a harcolóknak. A folyadék kiömlött/kiöntött a katonák szakállára, ruhára és páncéljára, befestve azokat vérvörösbe. Ivás után újult erővel félelmet nem ismerve vetették magukat az ostromlókra. Szájról-szájra járt a basák keltette rémület a törökök között: "A magyarok bikavért isznak! Ettől olyan erősekké és vadakká válnak, mint a bikák. Abba is hagyták az ostromot, megtagadván basáik parancsát."
           Egy másik legenda szerint a törökök az Eger környéki pincékből ellopott boroktól olyan részegek voltak, hogy nem tudtak harcolni – ennek is köszönhető tehát Dobó István csapatának diadala.

Bikavér-hamisítás
A bikavért keresett, de ugyanakkor viszonylag csekély bepincézett mennyiségei miatt már korán elkezdték hamisítani. Az Egri Szőlészeti és Borászati Egylet egyik 1885. évi ülésén kiderült, hogy "dalmát borral megfestett csigert egri vörös, egri bikavér címen értékesítettek egyes kereskedők Ugyanakkor az Eger című lap megírta, hogy több egri borkereskedő szüret idején olcsó áron összevásárolta 2a hitvány vinkókat", s azokat lopva éjjel szállították városi pincéikbe, ahol kevés egri borral, de még inkább kémiai eszközökkel preparálják, dalmát borral megfestik, a csinos vignettákkal ellátott palackokban tetszetős kiállításban Egri vörös, Egri bikavér stb. színen jutányos áron, de mind amellett jelentékeny nyereséggel bocsátják a világkereskedelembe.


Végül
Nagyon érdekes az a teória vajon Drakula (Vlad Țepeș), a híres történelmi figura és az úgy nevezett vámpír, valóban magyar származású. Mivel Erdély, amelyet gyakran említenek a vámpír-történetekben, csak Trianon után lett része Romániának, azt mondhatjuk, hogy minden vámpíri történet valójában Magyarországhoz kötődik. Az az igazság, hogy a füst ritkán jön tűz nélkül. Lehet, hogy a magyarok csak később találták ki az egri bikavért, hogy titkolják a vérivás eseteit.
           Ezek a mitoszok és értelmezései alakították át az egri bikavért egy legendás borrá, amely mostanáig is felkelti a magyarok és a külföldiek érdeklődését.

Felhasznált irodalom